Karácsonyra készülve - Csak Víz

Ünnepek előtt arra gondolunk, hogy kivételes év áll mögöttünk. Szerintem abban mindenki egyetért, hogy 2020 mérföldkő a történelemben. A világjárvány, ami meghatározta és meghatározza napjainkat újratematizálja az életünket, nem kizökkent, hanem kilök a komfortzónánkból, hatással van életünk minden területére. Az előttünk álló karácsony is más lesz. Az egész éves versenyfutás után mindenki megpihen egy picit, várjuk már nagyon, gondolunk rá sokat és tervezzük az ajándékainkat. Talán idén egy kicsit gondosabban, körültekintőbben mint tavaly.

Nekünk, akik a Csak vízben gondolkodunk természetes, hogy minél több karácsonyfa alatt szeretnénk okos vízadagolókat látni, mert hisszük, tudjuk, hogy benne van minden, ami fontos. Elmondjuk nektek is.

Szeretet, gondoskodás

Minden kívánságlista toplistás helyezettje az egészség. Ezt kívánjuk szeretteinknek, magunknak.  Mi lehetne egészségesebb, mint a kristálytiszta ivóvíz, ami egy gombnyomásra ömlik a poharakba, gondoskodva a legmagasabb szintű jólétről gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Nem beszélve a mágikus vízfogyasztás növelő hatásról, amit minden családtagra gyakorol, mert egyszerűen nem tudsz elmenni mellette egy kiadós csapolás nélkül.

Környezetvédelem

Na, ez aztán a lerágott csont, de ne fogyjunk ki a közhelyekből: ismétlés a tudás anyja!

Soha többé nem dobálunk műanyag ásványvizes palackokat a szemetesbe, pontosan annyi vizet fogyasztunk, amennyire szükségünk van, minimális energiafogyasztással, és itt nyugodtan beleszámolhatjuk azt az energiát is, amit a műanyagpalackok életciklusuk során felemésztenek.

Technológia

Imádjuk a kütyüket! Íme a legújabb technológiát bemutató okos vízadagoló kütyü. Lehet megcsodálni, hogy olyan fantasztikus, elképesztően precíziós szűrő van benne, ami sokszor-sokszor vékonyabb még a hajszálnál is, így biztosítva, hogy az ivóvizünkben csak az legyen benne, aminek valóban benne kell lennie. Ráadásul összekapcsolhatjuk egy másik kedvenc kütyünkkel, hogy az alkalmazáson keresztül kommunikáljanak egymással és velünk.

Design

Igen, az okos vízszűrő már csak olyan, hogy minden csodálatos tulajdonsága mellett még gyönyörű is. Igazi exkluzív konyhaékszer, és akkor sem kell aggódni, ha nem fér el a pulton, mert az álló kivitel megoldja a problémát.

Maradjatok egészségesek! Ma már elmaradhatatlan a beszélgetések, e-mailek, üzenetek végén, hogy így köszönjünk el. Ezt kívánjuk nektek mi is! Maradjatok egészségesek, igyatok sok vizet, és élvezzétek az ünnep minden pillanatát!

Boldog Karácsonyt Kíván a Csak Víz csapata!